A hazai élelmiszer-előállítás minőséget is befolyásoló műszaki színvonala

A mezőgazdasági termelők és a feldolgozást végző vállalkozások műszaki színvonala változatos képet ad. Alapvetően két csoportba sorolnám őket: a régi termelési struktúra és piacfelosztás alapján létesített mezőgazdasági telepek és feldolgozó üzemek – amelyek korábban központosított irányítási rendszerek alatt működtek -, illetve a piacgazdaság építése során kialakított – hazai és/vagy külföldi befektetők által finanszírozott – részben már a szakosodás jeleit megtestesítő telepek és üzemek körébe tartozó vállalkozások.

A feldolgozást végzőket tovább kell bontani a főtevékenységük alapján, mivel az élvezeti cikkek gyártói (édesipar, dohányipar, söripar  stb.) a magas, vagy kizárólagos külföldi tőke aránya miatt más pályán fejlődnek, mint az alapvető mezőgazdasági termékek és az ezekre alapozott élelmiszerek előállítói. (Igaz itt is megfigyelhető a 100%-os mértékű külföldi részesedés)

A korábbi gazdasági- és termelésirányítási rendszer – és a hozzárendelt piacellátó szerepkör – megszűntével együtt ébredező piacgazdálkodás és a folyamatot kísérő privatizáció a hazai önellátási szintet jelentősen meghaladó termékek előállítóit, a hazai nagyvállalatokat hozta a legnehezebb helyzetbe. Ezeknél a vállalatoknál – fejlesztéseik kialakításában – a hatékonyság, a jövedelmezőség, a műszaki színvonal teljes termelési folyamatra történő azonos színvonalra való emelése, a szinkronitás megteremtése nem volt elsődleges szempont, mivel az előállított termékeik külpiacait (esetenként belső piacaikat is) nem maguk szerezték, csak kiszolgálták, tehát nem is voltak érdekeltek a fejlesztéseik irányításában. Ezek a telepek és feldolgozó üzemek olyan műszaki adottságokkal rendelkeztek, amelyek alacsony kapacitás-kihasználás mellett magas működtetési költségeik miatt soha nem tették lehetővé a versenyképes termelés megteremtését, így piacaik gyors leépülése, azok elvesztése gazdasági pozíciójuk azonnali romlásához vezetett. Életben tartásukhoz időszakosan állami, költségvetési forrású tőkeinjekcióra szorultak, amelyek – piacgazdasági környezetben – piaci zavarokat, versenyjogi problémákat okoztak. A kapott források felhasználása azonban nem a költségcsökkentő beruházások megvalósítását szolgálta, hanem az adósságrendezést, az alapanyag szállítók felé történő tartozás kifizetését, ezért a szerkezetváltás, a modernizáció, a termelés piaci igényekhez való igazítása szóba sem kerülhetett. A beavatkozások csak kivételes esetben voltak sikeresek, de ezeknél az üzemeknél is jelentős lett később a piacvesztés és az ezt követő műszaki kapacitás csökkentés. A központi irányítással működtetett üzemek utolsó beruházási programjai (IBRD, The World Bank,) kölcsönből történő finanszírozással az 1980-as években fejeződtek be, ezt követően alapvető színvonal-javító beruházások nem történtek. 

A nagyüzemi kapacitások problémái rést nyitottak a fogyasztói piac felé a kisméretű vállalkozások számára, amelyek termelési kapacitásai szűkösnek bizonyultak a kitárulkozó kereslet kielégítésére. A feldolgozási fázisban elindult a technológiai gépfejlesztés és az ezzel együtt járó toldalék üzemépület építés, amelynek eredményeként kialakultak a mai középüzemi méretet jellemző, technológiai folyamataikban átláthatatlannak tűnő, szűkös tereket és nehézkes anyagmozgatási feltételeket biztosító, a legkevésbé sem hatékony termelési rendszerek. Ezeket az üzemeket folyamatosan fejlesztgetik tulajdonosaik, de az alapvető változtatások hiányában önmagukban hordozzák a hatékonyságot gátló tényezőket. Ez az üzemméret napjaink fogyasztói igényeit és a kereskedelem piacpolitikáját tekintve kicsinek nagyok, nagynak pedig kicsik. Ezt a pozíciót tovább rontja, hogy ebben a kapacitás méretben a szakosodás csak igen kismértékű, tehát mindenki mindent szeretne gyártani és kínálni, azonban ez a stratégia a hatékony és nagyteljesítményű technológiák alkalmazását nem teszi lehetővé. A kézi munkaerő magas igénye miatt a vállalkozások jelentős része munkaerő gondokkal küszködik, illetve a foglalkoztatási költségek növekvő aránya a teljes termelési költségeken belül kedvezőtlenül alakul.  

A feldolgozás szerkezeti változásai életben tartották a mezőgazdasági termelést, azonban a piacgazdálkodás erősödése miatt fellépő minőségorientált kereslet az alapanyag termelésben is változtatásokat követelt meg. Növénytermesztési oldalon a birtokszerkezetből eredő hátrányok és a gépesítés fejlettlensége, gyenge színvonala okozták kezdetben a hatékonysági és minőségi problémákat, illetve a kertészeti termékek esetében a szezonális termelés kiszélesítése olyan beruházásokat igényelt volna, amelyhez az akkori tulajdonosok az alultőkésítettség és a hitelezési gyakorlat miatt el sem jutottak. Az állattenyésztésben genetikai problémák és a hizlalás technológiai fejletlensége okozták a minőségi problémákat, amelyekre való reagálást a folyamatosan emelkedő takarmány árak tovább lassították, így a versenyképesség fokozása másodlagos szempontként jelent meg, mert az életben maradás megteremtése is nehézséget jelentett. Mindegyik mezőgazdasági alágazat műszaki fejlettségét, beruházási céljait meghatározta és korlátozta, hogy nem volt jelentős mértékű és mélységű az integráció, a hosszú távú szerződéses kapcsolatokat a termékpálya szereplői nem vállaltak fel, a mezőgazdasági termelők feldolgozói fázisban való tőkebefektetése nem történt meg, noha erre a feldolgozói oldal sem mutatott készséget. Ennek megfelelően értékesítési bizonytalanság jellemezte a mezőgazdasági üzemeket, így műszaki színvonaluk sem fejlődött kellő mértékben és módon.

A mezőgazdaság hatékonysági problémái, az elmaradt fejlesztésekből eredő technológiai gondok – elsősorban az állattartás ágazataiban – később már komoly alapanyag ellátási nehézségekhez okoztak néhány termék esetében, így egyes feldolgozó szakágazatok (TEÁOR ’08 10.11 és 10.13) elsődlegesen feldolgozott import termékek behozatalára álltak át. Ez tovább deformálta a feldolgozóipar szerkezetét, előtérbe került a másodlagos feldolgozás – hazai alapanyag termelési volument meghaladó – aránytalan fejlesztése és ezzel erősödött a mezőgazdasági fázistól való elszakadás folyamata. Ezek együttes hatására a termékpályák műszaki kapacitásai tovább differenciálódtak és a műszaki színvonaluk is jelentős eltéréseket mutat.

A folyamatok eredményeként ismételten lehetőség nyílt új szereplők piaci belépésére olyan kisméretű kapacitásokkal, amelyek elsősorban saját alapanyagra, vagy a feldolgozó üzem közvetlen közelében előállított mezőgazdasági alapanyag elsődleges feldolgozására irányul. A kialakult termékpálya struktúrák műszaki kapacitásai ezekkel az új kis kapacitású üzemekkel tovább javultak, de országos szinten továbbra is fennáll a versenytárs EU országoktól való jelentős műszaki színvonal lemaradásunk.

Az EU csatlakozást követően a támogatások által generált beruházások eredményként, valamint a tőkepiac részleges érdeklődésének hatására elindult a modernizáció minden üzemi méretben és kapacitás szinten, amely érinti a mezőgazdasági termelést és az elsődleges feldolgozást egyaránt. A beruházási programok keretében létesültek korszerű termelési rendszerek, alkalmazásra kerülnek modern technológiák, azonban mégis zavarja a képet néhány alapvető, a versenyképességet gátló tényező: még mindig azt hisszük, hogy a munkaerő olcsó és a rendelkezésünkre áll (bár ez ma már megdőlni látszik) és ezzel ki tudjuk váltani az automatizációt, továbbra sem merünk szakosodni, amellyel összpontosítani tudnánk fejlesztéseinkre szánt pénzek felhasználását és a legmagasabb műszaki színvonal megvásárlását, nem végtermék-specifikusan vásároljuk a feldolgozni kívánt alapanyagot és igazából nem mérünk, nincsenek adataink a termelés minden technológiai műveletéről, amelynek elemzése hozzásegítene bennünket a hatékonyság és így a versenyképesség javításához.

Az egyetemen – ahol tanultam – a két kar között mindig volt egy kis huzavona: a kertészek állították, hogy az általuk kiváló minőségben előállított mezőgazdasági terméket a tartósítók elrontják (ehhez a karhoz tartoztam én is) a karon tanult technológiai műveletekkel és az általunk tervezett gépekkel. Megvolt a válasz is persze: javítani nem tudunk a minőségen, adjatok jobb alapanyagot, mert jót, csak jóból lehet előállítani. Azt hiszem – az egyetem falain kívül – most is igaz az agrárgazdaság termék- vertikumaira, hogy az eltérő műszaki színvonalú termékpálya fázisok egymásra épülése versenyképes feltételeket nem biztosíthat, a termékpályák egységes szemléletű, harmonizáltan magas színvonalú műszaki adottságainak megteremtése elsődleges piaci, illetve gazdaságpolitikai követelmény.  

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.